Üdvözöllek a PRK Feeder oldalon. Porkoláb Tamás vagyok, több mint 25 éve a horgászat megszállottja, 2017 óta a Dovit Kft. teszthorgásza. Az ismerőseim Porki becenéven szólítanak, innen jött a PRK név. Nyolc éves korom óta járom a természetet, hol horgászatbottal, hol anélkül. Tíz éve vásároltam az első feeder horgászbotomat, azóta ezt a technikát gyakorlom és nem is kívánok ezen változtatni. Elsősorban a Duna és különböző csatornák partjain szeretem eltölteni a horgászidőmet, mivel ezek partján nevelkedtem, mint horgász, végig kísérték az eddigi életemet, ezek állnak hozzám a legközelebb. A feederes technikámat az első pillanattól kezdve tudatosan építem és próbálok mindig fejlődni, ami végig követhető a több mint ötven írásomon, amik blogokon és horgászújságokban is megjelentek, továbbá belekóstoltam a versenyszerű horgászatba is korábban.

Kis túlzással állíthatom, hogy minden végszereléket kipróbáltam, minden horgászkosárral és súllyal horgásztam, ami elérhető a piacon. Az elmúlt évtizedben kétségtelenül rengeteget fejlődtek a kosarak és súlyok, de egyetlen dolog közös bennük, hogy csak és kizárólag a halfogást tartják szem előtt.

Számomra a horgászat nem csak a halfogásról szól, hanem a természetjárásról, a szabadban és szép környezetben töltött időről is. A horgászaton kívül a környezetvédelmet, a környezettudatosságot és a természet megóvását is nagyon fontosnak tartom.

Meggyőződésem, hogy a sporthorgászat hosszútávú fenntartásának záloga, hogy előtérbe helyezzük, mi horgászok (is), a természet érdekeit. A vizes területek a legváltozatosabb élőhelyek, de roppant sérülékenyek is. Ki más tarthatná nagyobb becsben ezeket az élettel teli helyeket, mint mi, horgászok? A PRK Feeder termékekkel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy úgy is lehet űzni ezt a sportot, hogy ne okozzunk kárt a természetben és ennek kell lennie az elsődleges szempontnak. Ezt a szemléletet szeretném elsősorban népszerűsíteni. A modern eszközöknek, csaliknak, etetőanyagoknak se szeri se száma. Itt az ideje a környezettudatosságban is a fejlődés útjára lépni! Ezt az üzenetet küldöm mindenkinek, aki az oldalamra látgat. 

Kora tavasszal előszeretettel választom a csatornákat hideg vízi keszegezéshez. Ilyenkor előkerülnek az igazán érzékeny feeder botjaim, vékony horogelőkék és kis horgok, amik a hosszúelőkés végszerelékre kerülnek majd fel.

A csatornákban köztudottan sok törpeharcsa él és amikor aktívan táplálkoznak, nagyon meg tudják nehezíteni a horgászatot, főként ha hosszúelőkés feeder módszerrel keszegek a célhalak.

Sok horgásznak szempont, hogy ne juttasson ólom nehezéket a vízbe. Erre kiváló megoldás a természetes kavics. Ez a legnagyobb előnye. Azonban van amiben alulmarad az ólomsúlyoktól, de ez nem azt jelenti, hogy az alkalmazása komoly kompromisszumokkal járna.