Kis lépés egy horgásznak, nagy lépés a természetnek

2023.02.11

Az ólom egy toxikus anyag, bizonyítottan károsak az élettani hatásai. A szervezetbe jutva akkumulálódik és egészségkárosodást okozhat a szennyezés mértékétől függően. Ezért minimalizálni, de inkább teljesen mellőzni kell az ólomeszközöket a horgászatban (is).


Az ólomnak több olyan tulajdonsága is van, ami miatt elterjedhetett a káros hatásai ellenére. Nagy sűrűségű anyag révén kisebb mennyiségben is nagy súlyt képvisel a többi anyaghoz képest. Ez mellett olcsó, könnyedén hozzáférhető, könnyen formázható, alacsony az olvadáspontja. Ezek miatt kifejezetten alkalmas horgászeszközök, főként etetőkosarak és súlyok készítéséhez. Az ólmot előszeretettel használták a számos jó tulajdonságai miatt festékekhez, csővezetékekben, evőeszközökben, de a benzinben is megtalálható volt. Miután nyilvánvalóvá váltak a káros élettani hatásai fokozatosan kivonásra kerültek az ólom tartalmú eszközök és más, kevésbé vagy egyáltalán nem káros alternatívák váltották fel azokat. A horgászatban azonban a mai napig töretlen a sikere, horgászok milliói használják nagy mennyiségben világszerte.

Több tanulmány is készült arról, hogy milyen káros hatásai vannak az élővilágra a természetben megjelenő ólom szennyezésnek.

Thomas és Guitart tanulmányában arról írtak, hogy Európában a '80-as években, az elpusztult bütykös hattyúk felének a horgászsúlyok okozták a vesztüket, míg Észak-Amerika közép-keleti részén a jegesbúvárok harmadának.

Rajeshkumar és társainak kutatása alapján az ólom és egyéb toxikus fémek már rövid idő alatt hatással voltak a pontyok egészségére. A zárt környezetben végzett tanulmányok alapján a toxikus fémek, amik közé az ólom is tartozik, kimutatható negatív változásokat okozott a halak immunműködésében, a májukban, kopoltyújukban.

Kataba és társai az ólom zebrahalak fejlődésére gyakorolt hatását vizsgálta és nem meglepő eredménnyel roppant káros elváltozásokat állapítottak meg.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a természetes vizekbe nem csupán a horgászok által használt eszközökből jut ólom szennyezés. Jelenleg sajnos kevés kutatási anyag áll rendelkezésünkre, hogy pontosan ismerjük a horgászatból származó ólmok környezetre gyakorolt hatását, de tény, hogy a horgászólmok nagy mennyiségben komoly környezeti kockázatot jelentenek.

Magyarországon több mint 800 ezer regisztrált horgász van jelenleg. Sajnos elkerülhetetlen néha, hogy beszakítsuk, leszakadjon vagy elhagyjuk az etetőkosarat vagy súlyt. Ha minden horgász "csak" 100 gramm ólmot hagy a vízben vagy vízparton évente, akkor az 80 tonna ólmot jelenet éves szinten (!). Érdemes-e megvárni, hogy a vízi élővilágra hosszútávon ez milyen hatással lesz? Érdemes megvárni, hogy kézzelfogható jelei legyenek? Érdemes megvárni, hogy az okozott károk előbukkanása után kezdjünk csak foglalkozni a problémával? A válasz egyértelmű: Nem! Belegondolva a műanyag felhasználásába, amikor ezt az anyagot elkezdte használni a világ, nem volt szempont, hogy mi lesz, amikor nagymennyiségben felhalmozódik a természetben. Mára nyilvánvaló, hogy baj van, óriási károkat okoz az élővilágban a műanyag, és világszerte folyik a harc a műanyag felhasználása és a természetbe kerülése ellen. Nem a véletlen műve az sem, hogy számtalan törvényi előírás, korlátozás, szabályozás vonatkozik az ólom felhasználására és a kibocsátott határértékekre, mert legvégső soron az emberek is kárát látják ennek a szennyezésnek akár közvetve, akár közvetlenül.

A jó hír az, hogy a hosszú évek során ólom alapanyagú, kifinomult etetőkosarak és horgászsúlyok helyett olyan modern eszközök állnak rendelkezésre, amik minden kritériumnak megfelelnek, amit a modern horgásztársadalom támaszt velük szemben. Nem kell kompromisszumot hozni a precíziós felhasználásban a sporttársaknak, hogy környezetbarát eszközöket használjanak.

Fontos kiemelni, hogy a környezetbarát horgász etetőkosarak és súlyok használata még nem oldja meg a környezeti problémákat, ezzel közel sem érünk az út végéhez. Ez csak az egyik probléma a sok közül. Azonban alkalmas, hogy felhívja a horgászközösség figyelmét arra, hogy hosszútávon kell gondolkodnunk, hogy kedvenc sportunkat űzhessük. A horgász óvja, védi a környezetet, ezt a szemléletet kell széleskörben elterjeszteni és átültetni. A környezetünk megóvását kell elsődleges szempontnak tekintenünk, ugyanis egészséges vízparti és vízi ökoszisztéma nélkül nem lesznek vízi élőlények, beleértve a halakat sem, nem lesz hol eltöltenünk a horgászidőnket és így minden törekvésünk, praktikánk, fejlesztésünk oka veszetté válhat. Ez nem azt jelenti, hogy minden tó és folyó a horgászoktól függ, de egyéni szerepünk igenis fontos és meghatározó, mivel kedvenc időtöltésünk helyszíneit mi ismerjük a legjobban, számunkra olyan becses kincs, tennünk kell érte. A nem toxikus anyagokból készült eszközök nem csak az ólom felhasználását és ezzel együtt a környezetterhelést hivatottak csökkenteni, hanem a környezettudatosságot is növelik. Minimalizálnunk kell a horgászat során a környezetre gyakorolt hatásunkat, mivel a vízpart nem a miénk, mi is csak egy részei vagyunk annak.

Semmilyen tárgyunknak, hulladékunknak, nem használt eszközünknek nincs keresnivalója a vízben vagy a parton, függetlenül attól, hogy ólmot tartalmaz-e vagy sem. Alap viselkedési forma, hogy nem szemetelünk, ha szemetet látunk, összeszedjük, még akkor is, ha nem a miénk. Környezetrombolás, környezetkárosítás esetén értesítjük az illetékes szakembereket. Tisztelettel bánunk minden növénnyel és állattal, mivel ők is részei a sérülékeny ökoszisztémának. Bízzunk benne, hogy ezeket a szempontokat egyre többen figyelembe fogják venni, és akik eddig is így tettek, számukra az ólom anyagú eszközök mellőzése egy további lehetőség a környezet megóvására.

Egyre több ólommentes horgászcikk elérhető, érdemes átgondolni, hogy vásárláskor milyen anyagból készült terméket választunk. Ebben nagy segítséget tudnak nyújtani a termékleírások, a többi sporttárs, vagy a horgászboltosok, érdemes tájékozódni.

A PRK Feeder elhivatott a környezetvédelemben, a vízi és vízparti élővilág megóvásában, a biodiverzitás növelésében és abban, hogy ezt a szemléletet terjessze a horgászközösségben. Folyamatosan bővülő termékpalettánkon olyan ólommentes, minimális környezetterhelésű etetőkosarak és súlyok szerepelnek, amik megfelelnek a modern horgászat minden elvárásának.

Az ólom mellőzése kis lépés egy horgásznak, de nagy lépés a természetnek.

Porkoláb Tamás

PRK Feeder

Források

VG Thomas and R Guitart, Lead Use in Hunting and Fishing-Consequences to Birdlife, Humans, and the Environment, 2018

Sivakumar Rajeshkumar, Yang Liu, Junguo Ma, Hong Ying Duan, Xiaoyu Li, Effects of exposure to multiple heavy metals on biochemical and histopathological alterations in common carp, Cyprinus carpio L., Fish & Shellfish Immunology, 2017

Andrew Kataba, Tarryn L. Botha, Shouta M.M. Nakayama, Yared B. Yohannes,Yoshinori Ikenaka,Victor Wepener, Mayumi Ishizuka, Environmentally relevant lead (Pb) water concentration induce toxicity in zebrafish (Danio rerio) larvae, Comparative Biochemistry and Physiology, 2022